ez a 100. bejegyzés. és kb 100 évesnek is érzem magam a vérnyomásproblémáimmal, az időjárást megérző bokámmal és térdemmel és a tudattal, hogy az utóbbi időben több temetésre voltam hivatalos mint esküvőre.

mindenképpen feljegyezném a magam elvont módján, hogy ma reggel a gyermek azon kérésünkre hogy vigyázzon a cipőjére azt mondta: "hát ha a sors úgy hozza hogy fociznom kell, akkor focizok kicsit". és kiderült, hogy a sors könyvébe az is meg volt írva hogy jópár hónapja azzal a bizonyos őzzel összeütközzünk. az nem derült ki, hogy a mi sorsunk könyvébe vagy az őzébe.

holnap indulunk, megérkezünk, találkozunk és gyászolunk.

és megíródott egy levél is, amiben nagyon sokszor ott a kérdés: jó?

tegnap a frontoknak és az óriási nyugalomnak köszönhetően amit a hétvége jelentett, képes voltam tegnap 90/50-es vérnyomást produkálni 1 kávé után. cseppet megijedtem de a fejem is szét akart hasadni, és hát fetrengtem egész nap.

gondolom akik tudták hogy a gyermek nem lesz otthon lélekben nem ilyen típusú fetrengést kívántak.

a lényeg, hogy délután kicsattogtunk a vonatállomásra, ami mégiscsak egy 130ezres megyeszékhelyé, mindennek a közepén. éééés... sehol nincs egyetlen egy óra sem. sem digitális, sem semmilyen. lehet fogok adományozni a vasútállomásnak egy órát:-)

a lényeg hogy ma és holnap kötelező módon ledolgozandó egy heti penzum, és szerdán szeged. ott sem lesz vidámság. nagyon remélem hogy legalább aludni fogok tudni....

hajnali 6 órakkor felkelt, majd fél7kor ébresztett, főzött nekem kávét, szedett virágot (lopott a szomszédból) és készített 2 szendvicset (ebből az egyiket el is kérte) illetve rajzolt egyet.

anyáknapi küldetés teljesítve.

délután meg barátok, és jó kis lecke a barátságról. is.

ma hajnalban pedig meghalt nagypapa, akivel mindig össze lehetett mosolyogni, és aki elsőként adta a jelét annak, hogy befogadtak. kezembe nyomott egy újságot, hirdetéssel, hogy nézzek munkát magamnak ott.

meg kell a szívnek szakadni.

ezt meg tegnapról:

bár anyának barna szemei voltak.

Read more: http://cuckasagok.blogspot.com/2012/05/libszter-lett-blogom.html#ixzz1trkOvn2I

ma extranyűgös vagyok, már csak azért is mert minden munkámmal csúszok azért, mert tegnap délután a netszolgáltatónk nem állt a helyzet magaslatán.

úgyhogy boldogan nyűgösködöm, olyan szinten, hogy ezt már kutatni lehet.

előrbocsátom, hogy morogni fogok. sérteni is akár.

egyrészt elképzelem, amint kedvtelésből azt a szöveget olvasom, amin kb egy évet tököltem és 20szor átírtam. biztos élmény. ezt csak mert nem bírok magammal és rendre elolvasom mások hihetetlenül buta és felszínes gondolatait. igen, a blogvilág erről szól. olvassuk egymás gondolatait, és szembesülünk azzal, hogy vannak nálunk butábbak is. ne kérdezd meg miért is kell ez nekem. az már analízis. de van pár dolog amit nem értek. egyrészt amikor nincsenek gondolatok akkor miért kell úgy tenni mintha. a minap olvastam egy posztot, ami elég hosszú volt, olvasva kb 2 perc, ami azért pl rádióban 2-3 hír. és arról szólt, hogy az illetőnek nem jut eszébe semmi posztolnivaló. behalás.

a másik kedvencem az, amikor valaki kimásol már létező cikkeket, és mintegy tájékoztató jelleggel kiteszi a blogjába. kevés olyan blog van ahová tájékoztatásért járok, és azok mind fent vannak linkileg valamelyik nagyobb portálon. és most nem a harmonetre gondoltam:-)

az külön öröm ha olyan blogba futok bele, aminek a színvilága/betűtípusa/ a betűtípus színvilága lehetővé teszi hogy megvakuljak még jobban.

úgyhogy ma azt hiszem már csak a barátaim blogját fogom olvasgatni, mert a végén még beszólok valakinek, és megkapom azt az elméletet ami nyilván erre a blogra is érvényes: az enyém, azt írok bele amit akarok, akinek nem tetszik ne olvassa.

csak ez akkora hazugság, tudjuk mind.

azon a szép napon, amikor sztevanovity dusán megírta a ne várd a májust hiszen közelít a tél sort a bizonyos énekből egészen biztosan nem volt ilyen szép májusvárós április végi nyár.

történt ugyanis, hogy miután kb 4. éve rácsodálkozunk arra, hogy romániában a május 1 összeolvadt a mármár nemzeti eledelnek számító miccsel, és mert a kedves nagyon szeret mindent ami hús, ez pedig az, a nagy csodálkozást nagy grillezés követi, ahol én vagyok kisebbségben a csirkehússal vagy olyan égbekiáltó bűnöket követek el, hogy képes vagyok zöldséget is a rácsra tenni... nem is folytatom.

mert mi már vasárnap megünnepeltük a miccsezést a május 1-et. mert május 1-kor a kedves kis jómunkás árpi dolgozik. ez is milyen vicces már. na mindegy.

itt van gerg osztálytársa, és ezzel a merész húzással azt hittem kiváltok magamnak egy 4napos héderelést a májusban. de nem, mert reggelente és esténként catan-ozni kell velük, 2-esben unják, a köztes időszakban pedig vagy nyűgösek attól, hogy nem alusznak eleget éjszaka, vagy valami fegyvernek képzelt tárggyal futkosnak vagy ijesztgetnek azzal, hogy hirtelen előbukkannak.

még 1 teljes napig tart a pihenés, és én már elég fáradt vagyok...

tegnap minden családtag fel volt szólítva az akcióban résztvevésről.

mindenki tette a dolgát, a disznóól felszámolása érdekében. egyszercsak gerg szobájából csak a nagy csend jött. kérdezem mit csinálsz, kész a rendrakás?

mire a válasz: jajj, anya, most benne vagyok egy prodzsektben. így. ahogy írom.

a projekt pedig az volt, hogy egy régi ceruzahegyezőnek a pengéjét bele kellett préselni egy drótdarabba, hogy kiváló bicskahelyettesítő eszközt fabrikáljon.

mert időnként elképzelem, milyen szép is lenne ha pl hétvégén addig aludnék, amíg ki nem pihenem magam, vagy milyen szép is lenne, ha a fiúk egyszer, csak egyszer ne a szennyeskosár mellé tennék a koszos zoknit...

de a világnak rendje van, és mint ilyen, ki vagyok én, hogy ebbe beleszóljak?

hétvégén gerg 2 db osztálytársa is eljön hozzánk.

ma reggel (hajnal van még) annyira érzem, hogy most tudatosan kell keresnem a pozitív dolgokat, nem lehet az, hogy mindig rám kell találjanak, mert kicsit nem figyelek oda és az ujabb adók, az ujabb kétségbeesés ami több frontról árad, leteper, kétségtelenül.

vagyis ahogy fejben tervezgetem már egy ideje a rendszeresített mozgást (ok, a múltheti performanszomtól kicsit még nagyon fáj a térdem, lépni is nehéz, de amint helyrepattan már megvan az útvonal a kocogáshoz. ) valahogy így kellene fejben terveznem a pozitívságot, vagyis hogy ma nem, nem hallgatom végig a hisztit azért mert az van ami, viszont valahogyan felkeresek minden számomra fontos embert, adjunk a csínek vagy mi.

egyszer egy blogban olvastam hogy áramlik a csí mint a kurvaanyja,

valami iylesmit szeretnék. csupa flowt, csupa pozitív energiát, mert én ebbe belehalok kicsit, hogy mindig mindenben csak a rosszat, csak a felháborítót, csak a negatívumot látjuk meg, és lassan már el sem múlik ez az össztársadami keserű szájíz.

valamit egészen biztosan lehet ez ellen tenni.

indítok is gyorsan egy közösblogot, ahová azt kell felírni ki minek örült ma.

a ma reggeli szerencsétlen csillagállás kihatott a családunk felnőtt-tagjainak az életére. vagy nemis tudom, mi történhetett, talán a versenyszellem bemutatott nekünk is.

történt ugyanis, hogy a buszmegállótól a munkahelyem felé vezető úton éppen a telefonomat kerestem a táskámban (tényleg, van olyan táska amiben nem tűnik el a kulcs és a telefon????) amikoris nem vettem észre hogy egy autófeljáró miatt eltűnt a járda. akkorát zakóztam, hogy sztem simán felléphetnék a mutatvánnyal ilyen kortárs performanszként, pl repül a bálna címmel. vagy valami ilyesmi. szóval leestem, a szemüveg is lerepült a fejemről, ehhez képest csak a 2 lábam sérült, egyik boka, másik térd. azóta járás közben csak ez a jelent jár a fejemben: http://www.youtube.com/watch?v=Tlm_1LIbKOs

felhí@tam a kedvesem kicsit nyöszörögve a fájástól és a röhögéstől, de akkor benne feltámadt a versenyszellem, és elmesélte, hogy ma reggel éppen hasmenése lett, és egy olyan mellékhelységet fogott ki, ahol nem működött a világítás. ééés nem vette észre hogy a kantáros nadrágja egyik kantárját éppen nem fogja.

szóval eddig ő vezet, de a gyerekről még nem tudok semmit.

nem tudom meséltem-e a titkárnők gyöngyéről, Jucikáról. első élményem vele kapcsolatban, amikor messengeren megkérdezte a másik teremből, hogy a mi termünkben van-e internet, mert nála egyáltalán nincs.  azóta óvatos vagyok vele, annál is inkább, mert a sors furcsa fintora és a csütörtökök csütörtöksége mián elég gyakran találkozunk. kicsit többször mint kellene:-)

na de most nagyon sok csütörtök eltelt úgy, hogy nem volt semmi kényszerűség, de Jucika nem alszik, ő idézetekkel bombáz engem. mindegy, nem mindig olvasom el, ha egy mosoly-jelet küldök neki cserébe akkor 3-4 idézet után leáll.

de ma, amikor egy hét masszív láz-takony-köhögés és fuldoklás meg halálfélelem és lázálmok sűrűjét túlélve megkérdezte hogy vagyok, akkor mondtam neki: jól. mire ő azt válaszolta, hogy: "tovabb kell vinni mindent ...dolgod van"

mert ő ilyen spirituális már hétfőn reggel is.

hétvégén pedig szembesülnüm kellett azzal, hogy az ajándékba kapott rengeteg kencének nem csak én örülök, Gergő csoportosította a fürdőszobapolcon a tusfürdőket és a samponokat, hajbalzsamokat egyebeket illat szerint, a sor elején az "ehető, de finom illatúak" voltak. kezdek kétségbeesni.

a kedves pedig kopaszodik, nagyon, mondjuk ez nem új. és ezért illetve ennek leplezéseképpen időnként lenyírja magát teljesen kopaszra. az elmélete az, hogy így erősödnek a hajhagymái, és nem is látszik hogy hol nem nő a haja. ez utóbbi tényleg valóságközeli. kb fél napig. mert utána a borosta nyílegyenesen felhívja a figyelmet a kopaszságra. na de ez még mindig jobb mint Kakadubácsi stratégiája, aki a cserkészvezetőnk volt, anno, ő egyik oldalon megnövesztette a haját hosszúra és a kopaszságot leplezendő átfésülte a másik oldalra. nyilván sokat leplezett. csak a cserkésztáborok a szabadban és ellenszélben ilyen kakadus hatást eredményeztek, az átfésült és nemakaromtudni mitől de egybefüggő hajfésülék felállt a feje tetején. ezért is lett Kakadubácsi.

szóval kedves, a 2 mm-es pár szál hajával a rohadtdrága és ajándékbakapott és amúgyis kedvenc és nekem biztosan használni fog hajvégápolós sampon, amitől hosszú, fényes hajam lesz, szóval pont ezzel mosott hajat. amikor kérdőre vontam, azt mondta egyszer neki is ki kell próbálni az ilyen extra dolgokat.

helló.

igen, kicsit morc vagyok.

az egy dolog, hogy a patyolattisztaság nem jött össze, igen, két disznószerű pasival élek egy fedél alatt, olyan kőmíveskelemenes a történet, amit ma megcsinálok, az másnapra összekoszolódik, rendetlenítődik. letojom.

az egy másik - még elnézhető -  dolog, hogy a kedves kis locsolókat (évi 3 db) nem tudom rendes sütivel megkínálni, mert a pasik felzabálták a last minute sütiket. nem nagy cucc, tudok élni vele.

de az, hogy ma reggel amikor kisétáltam a tavaszba bele, hogy beleszippantsak a jó tavaszi illatos levegőbe és a kocsin állt a hó, na azt nem tudom megbocsátani.

üzenem Univerzum, ha nem kapod össze magad akkor baj lesz. én mondom.

még el sem kezdődött az egész, máris tele a hócipőm.

egyrészt allergiás tüneteim lettek valamitől, ami több mint valószínű, hogy az egyik tisztítószer. de ez még nem jelenti azt, hogy nem nekem kell takarítanom.

másrészt bár megbeszéltük, hogy idén vásárolni fogjuk a sütit (a kedves pont olyan helyen dolgozik, ahol gyártanak is, tehát nem nagy logisztika beszerezni) mégis elfelejtette, vagy csak simán nem akarta megvenni mert ... nem tudom, még nem nyilatkozott, most mégis úgy tűnik, hogy a holnapi döglést felváltja a sütisütés, a szép csak az, hogy fogalmam sincs milyen hozzávalók vannak. éljen, éljen.

gergő húsvéti locsolkodós verse az hogy Húsvétkor van tojás, sonka
Locsolok, de a pénzt hozza!

ezt bírta találni az internet sűrűjében. csak kicsit szakadozik az arcom, a szomszédbácsi testvérétől már leakasztott némi pénzt. a legkedvesebb, legféltettebb, legjobbillatú parfümömmel. hétfőre változtatások kellenek ezen a fronton is.

ja, és ma reggel esett az eső kicsit, de csakis azért hogy a frissen pucolt ablakokra essen egy kicsit. köszi.

szóval legközelebb nem szeretnék ünnepelni. de tényleg.

rögzítenem kell ide is egy történetet, egy Kisfiúról.

a helyszín: templom kisterme, ahová a gyerekeket szokták terelni a szülők - jobbára anyukák.

időpont: szertartás vége, amikor mindenki áhitatos arccal kíséri ki a gyerekét, ajtóban tumultus.

történés: a Kisfiú azt mondja a testvérének hangosan, jól hallhatóan a suttogásos áhitatban: te büdös kurva!

reakció a legátszellemültebb kislányát kikísérő anyuka részéről: visszafordul és azt mondja: békesség istentől.

igen, református templomban jártam.

tudom, hogy a fiammal roppant szoros a kapcsolatunk, de azt is tudom, hogy nem túl kommunikatív a gyerek, képes gilisztákról beszélgetni tudományosan, miközben körülötte mondjuk háborúk dúlnak. a hétköznapi történések így elég későn vagy soha nem jutnak el hozzám.

kb 1 hónapja mondta hogy lesz majd egy EU-s verseny, kapni fog majd valamit amiből fel kell készülni az európai országok fővárosaiból, hogy mi a nevük és milyen autómárkát gyártanak. ez utóbbi nagyon furán hangzott, ezért megbeszéltük hogy majd segítek a felkészülésben. néha rákérdeztem mikor lesz a verseny, de mert nem tudta, gondoltam majd csak szól. HISZEN MÉG FELKÉSZÜLNI SEM KEZDTEK EL!

tegnap kb 4 óra magasságában kiderült, hogy 5 órától szülőértekezlet lesz. sikerült beesnem. szó került a versenyekről és feltettem a kérdést, hogy és akkor mikor lesz az EUs verseny. mondja a tanítónéni, hogy jajj, nagyon jól szerepeltek a gyerekek, továbbjutottak az országosra. gondoltam magamban, Gerg biztos nem volt, mert nem lett kedve vagy valami. hiszen fel se készültünk!

aztán kiderült, hogy de. úgyhogy májusban az ország másik végében lesz a végső döntő.

ezek után már meg sem lepett, hogy csak én vagyok az az anyuka az osztályból, aki nem tudja hogy a gyerekek figyelme a pornó felé irányult, voltak telefonon fotók, és egyik ügyes gyerek pornóújságot is bevitt az osztályba. és szerelmesek, és tapizzák a lányokat, és ezért volt egy nagyon hosszú beszélgetés, amikor a szexualitásról esett szó. és akkor volt anyuka aki ettől zavarba jött. elképedtem. azért tegnap este megnéztem titokban geri telefonján a képeket, és hát... voltak családi képek, önmagáról készített képek, a szerelméről Annáról egy arckép illetve számtalan állat, úgymint delfin, béka és nyúl. egy képet találtam, amit nem tennék fel a sajátomra, az egy szivárványt fingó animációs figura. (igen, görények vagyunk, és a gyerek is tudja ezt)

a meglepetés ereje viszont mégis csak akkor sodort el a röhögőgörcs irányába, amikor kiderült hogy minden kedden és pénteken (amikor úszni járnak) marad megoldatlan, elvégzendő házi feladat. Gergő otthon nagyon ritkán, max szombaton délben szokott házifeladatozni. hét közben soha. és a meglepetés az, hogy mégis megvan neki mindig, maradéktalanul.

ha még valakinek nem tűnt volna fel a faluban, hogy igaziból mi ilyen vándorkomédiások vagyunk, és nincs semmi amit csak úgy normálisan képesek lennénk megtenni összcsaládilag, na most annak is bebizonyítottuk, hogy de.

kezdődött azzal, hogy a Kedves pénteken délután hazaszáguldott a családjától, ahová bár feltöltődni ment, méghozzá ilyen csupapozitív energiákkal csupán a feszkót sikerült magával hoznia. ez annyira jól sikerült, hogy szombaton reggel sikerült síkidegessé tennie engem is, úgyhogy kivonultunk az udvarra hogy egyrészt rendet rakjunk, másrészt pedig azért, hogy előkészítsük a terepet a veteményezéshez.

igen, idén sikerült mindent időben beszerezni, mert pl tavalyelőtt júliusban azon gondolkodtam egy szabad hétvégén, hogy amikor márciusban elterveztem hogy lesz zöldhagyma akkor nem kalkuláltam be hogy szabad időnk nem lesz. tavaly egy szép márciusi napon kivonultunk veteményezni, de elkezdett havazni, és én ezt egy égi jelnek véltem, mondjuk sikerült egy ágyásnyi salátát elvetni, abból lett összesen 2 db fej saláta, ill. nem is lett fej, mert a szomszéd szabad tyúkjai szabadon lelegelték. előttem.

na most idén mindent megtettünk azért hogy ez ne fordulhasson elő. és miután kb 5 percet gerebléyztem azt a szép zöld gyepet (még nem zöld, de majd az lesz) lett 2 orbitális vízhólyag a tenyeremen. a gyerek tudományos alapon ki akarta lyukasztani. nem engedtem.

aztán sikerült empirikus úton bizonyítanom, hogy lapáttal nem lehet ásni.

a gyereknek sikerült azt ordítania bele a világba, hogy de fárasztó parasztnak lenni és bevonult internetezni.

a szomszédok pedig minden szerencsétlenkedés ellenére is megnyugodtak, mert bár furák vagyunk, mégiscsak kezdünk normálisan viselkedni. mert  az, hogy az egész kertet gyepesíteni szeretnénk, mert ha hazajövünk ott akarunk ejtőzni mélységesen felháborította őket.

rá kell jönnöm, hogy számomra a munkahelyi környezet biztosítja a napi gonoszvagyok adagomat, amióta beteg a gyerek és itthon ülünk olyan más lettem. egyrészt hosszú percekig nézem a dombomon az olvadó havat, szurkolok az északi oldalnak is. mmint az olvadásnak.

aztán elképedek azon, hogy kezdenek kibújni a tulipánok. nagyon szeretem a tulipánokat, politikai hovatartozástól függetlenül.

és sokat facebookozom, ami nem nagy cucc, amúgyis be van kapcsolva egész nap, de most el is olvasom kedves ismerőseim mondatait.

és egy dolog feltűnt. minden meleg ismerősöm szereti Madonnát, most nagyon várják az új lemezt, naponta soksok új dalt tesznek fel. ez miért van ez így? ok, vannak nemmeleg ismerőseim is, akik szeretik, de na. lemaradtam valamiről érzésem van.

aztán valaki lőjje már ki azokat akik nagggyon okos mondatokat posztolnak azért hogy az emberek megoszthassák azokat. azt hiszem az az egészséges, ha az ember maga keresi meg az okos gondolatokat, legalább ennyi. nem?

lehet rehabilitációsnak megyünk az elkövetkezendőkben. még nem biztos.

olyan vicces, hogy rengeteg blogban olvasom hogy itt a tavasz. és tényleg:-)

igen, a 20 fok fölött minden épeszű ember jólérzi magát, kivételt képez az én egyszem gyermekem, aki ilyenkor fázik meg (bezzeg a -25ben egy szál pólóban nem)

éjjel belázasodott, és rémálmai voltak, alig aludtunk mert folyton el akarta mesélni, de mint megállapította:  anya, van amit egyszerűen nem lehet.

na és elkapta a szarva közt, mert tényleg sok ilyen van. egyrészt ilyen ez a tavasz, másrészt ilyen az, hogy ha jól számolom ilyenolyan okok miatt ez a 3. hétfő a hónapban amikor itthonról dolgozom, és ráadásul annyira jó kis délutáni-esti programokat szerveztem, hogy komolyan át kellett értékelnem a gyerek betegsége felé irányuló haragomat, amikor ma reggel továbbra is tűzforró és lázrózsás volt. most éppen hatnak a gyógyszerek és pörög, bele fogok halni a végtelen Catanozásba, ami 2esben annyira nem jó, mint amilyennek tűnik.

ma reggel óta sikerült kb 20szor ráhoznom a frászt az ölemben alvó macskámra, azzal, hogy elindítottam időnként valamilyen zenét. legjobban tőlük ijedt meg: